A hazai boogie-woogie közösség építése a közös kikapcsolódás élményén keresztül fontos célkitűzésünk, így szervezünk időszakos és rendszeres táncos rendezvényeket, bulikat, workshopokat vagy nyári táborokat. Ezek a rendezvények bárki számára nyitottak, minden boogie táncost szeretettel várunk.
A BoogieLázat azért hoztuk létre, hogy legyen egy rendszeres, megbízható, kiszámíthatóan működő helyszín, ahol a boogie táncos élvezheti munkájának gyümölcsét: a táncot. A BoogieLáz nem "Oktogonos buli", hanem minden tanuló vagy profi előtt ugyanazon feltételek mellett nyitva áll. A cél, hogy mindenki élvezhesse a kedvenc zenéit, gyakorolhassa az órán tanult figurákat, vagy éppen csak kikapcsoljon az egész heti munka után.
A BoogieLáz nagyjából 2010 óta a táncosok rendszeres gyülekezőhelye eleinte havi 2023 óta pedig kétheti ritmusban. A kezdőbb táncosokat segítendő mindig jelen van egy tánctanár is, és a zene tempóját is a jelenlévők szerint szabjuk testre.
Szívesen vesszük a zenei kéréseket, előre az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, de akár a helyszínen is.
Következő időpontok (mindig 20:00-23:00)
Helyszín
Budapest, VI. ker. Aradi utca 1 (Oktogon Tánc Centrum). A 4-6-os villamos "Oktogon" megállójánál. Az Aradi utca a körúton az Oktogontól a Nyugati felé az első utca a bal oldalon.
Belépő
A belépő 2500 Ft (bérlettel: 2200Ft).
Jó tudni
Ingyenes ásványvizet és szörpöt biztosítunk a hosszantartó bulizás jegyében. A belépővel részt vehetsz a párhuzamosan a másik teremben tartott Rocky klubon is, ahol fergeteges rock and roll slágerek szólnak egész este.
2020 óra nyaranta szervezünk Nektek egy boogie tábort, melynek a Martfű Termál SPA hotel ad otthont. Nagy örömmel tölt el minket, hogy a tábor két budapesti boogie tanárpár közös szervezésében valósul meg, így alkalom nyílik a "többi" boogie-s megismerésére. Négy napon keresztül a tánc, a strandolás, a szórakozás és persze az esti bulizás van a középpontban. Napi két alkalommal az alábbi tanári gárda állít Titeket újabb és újabb táncos kihívások eléi: Cserép Jani, Schreiber-Hidasi Gabi, Pósz Marci és Pósz Dorka.
Évente egy alkalommal az Oktogon Tánc Centrum megrendezi az előszilveszteri Európa hajó rendezvényét, ahol a három terem közül az egyikben a boogie-rocky zenéké a főszerep. Az elegáns, ünnepi öltözékek és a kivételes helyszín lehetőséget ad egy színvonalas év végi kikapcsolódásra. A hajó 1-2 órára ki is fut, így a Dunáról gyönyörködhetünk Budapest esti fényeiben.
Az aktuális dátum és FB esemény: 2025. december XX.